HR Business Partner (határozott időre)
Nálunk lehetőséged lesz:
- a Rád bízott divíziók HR támogatásának biztosítására a Veled együtt dolgozó HR generalistákkal közösen, a HR stratégia és az üzleti igények megvalósítására a munkavállalói élmény és elkötelezettség növelése érdekében;
- az üzleti igényeket értő és ismerő, partnerségre épülő stratégiai vezető támogatás biztosítására a banki és területi üzleti célok megvalósulása érdekében;
- a támogatott területek első számú vezetőinek fejlesztői szemléletű támogatására szervezeti és humán kérdésekben, a felmerülő szervezeti igényekre HR megoldásokat javasolni (vezetői feladatok, karrier– és utánpótlás menedzsment, tehetséggondozás, fejlesztés és elismerés, változásmenedzsment, szervezeti kultúra, szervezeti struktúra változása stb.);
- a többi vezetői szint HR támogatását biztosító HR generalisták munkájának koordinálására, az ő bevonásukra, fejlesztésükre;
- a HR stratégia, irányelvek egységes képviseletére a területek felé, azok érthető lebontása az adott terület vezetősége számára, a vezetők közreműködésének megnyerése;
- a divíziókra vonatkozó HR eredmények, kimutatások nyomon követésére és láttatására (pl: elkötelezettség, fluktuáció), vezetőkkel közös értelmezésére, szükség szerint akciók kidolgozására;
- a támogatott területek létszám- és bérgazdálkodásának felügyeletére, a terület erőforrás szükségletének előre jelzésére;
- proaktívan részt venni HR kezdeményezésekben, projektekben.
Csatlakozz hozzánk, amennyiben:
- felsőfokú végzettséggel rendelkezel;
- legalább 8 év tapasztalatot szereztél HR területen, ebből legalább 5 év hasonló vezetőket támogató HR munkakörben;
- angol nyelvtudásod társalgási szintű;
- felhasználói szinten kezeled az MS Office programokat;
- erős üzleti és HR szemlélettel is rendelkezel - komplex folyamatokban, stratégiában gondolkodsz;
- jártas vagy a munkajogi kérdésekben;
- kiváló problémamegoldó készség jellemez, a kritikai gondolkodás és ügyfélfókusz megtartása mellett;
- proaktív és eredmény orientált vagy, nem csak munkádat jellemzi a megbízhatóság;
- kiváló kommunikációs készséged szóban és írásban is megmutatkozik;
- jól osztod be az idődet, képes vagy szerteágazó feladatokat, projekteket egyszerre menedzselni.
- gazdasági / vezetés-szervezés / HR területen szereztél diplomát;
- dolgoztál multinacionális vállalatnál és /vagy pénzügyi szektorban;
- csapatvezetési tapasztalatot szereztél.
Miért jó nálunk dolgozni?
- Egy nagyon izgalmas időszakban alakíthatod velünk együtt az Erste Bank jövőjét, ismerheted meg a pénzpiaci szektor működését.
- Rugalmasan oszthatod be a napodat, valamint lehetőséget biztosítunk arra is, hogy a munkanapok felében otthonról végezd a feladataid.
- Inspiráló, színes és modern irodai környezetben dolgozunk, pazar dunai panorámával.
- Minden szakmai támogatást megadunk neked ahhoz, hogy a szakma kiválósága válhasson belőled: nem csupán munkát adunk, hanem fejlődési- és karrierlehetőséget is!
- Kollégáink által alapított Erste Klubokkal támogatjuk a munkaidőn kívüli kikapcsolódást. Alapíts, csatlakozz, vár a bor-, gasztro-, jóga-, túra- valamint a motoros klub, és a többi!
- Aktív társadalmi felelősségvállalási programjainkon keresztül megtapasztalhatod a közösség erejét és átélheted a segítségnyújtás örömét.
Nézd végig milyen juttatásokkal várunk!
A kártyát kiválasztva találod a részletes leírást.Felkeltettük érdeklődésed?
Amennyiben állásajánlatunk felkeltette érdeklődésed, várjuk jelentkezésed karrierportálunkon keresztül.Állás adatai
| Állás azonosító: | 8506 |
|---|---|
| Pozíció pontos megnevezés: | HR Business Partner (határozott időre) |
| Munkavégzés helye: | Budapest |
| Szakterület: | HR és Marketing |
| Munkaszerződés típusa: | Határozott (20 hónap) |
| Munkavégzés jellege: | Hibrid (home office + iroda) |
| Napi munkaidő: | Teljes munkaidő |