Az oldal helyes megjelenítéséhez JavaScript szükséges, amit az Ön böngészője jelenleg nem támogat!

Nemzetközi programok

Az Erste Group minden évben lehetőséget biztosít kiemelkedően okos és jól képzett, frissen végzett egyetemi hallgatók egy-egy csoportja számára, hogy felfedezzék bankcsoportunk világát. A Group Graduate Programme szigorú tanfolyami és távoktatási foglalkozásokból, helyszíni képzésből, és középtávú projektmunkából áll. A program célja, hogy a friss diplomás hallgatóknak lehetőséget nyújtson a bankszektorral kapcsolatos alapvető ismeretek megszerzésére, valamint betekintést nyerjenek, hogy miként is zajlik az üzleti tevékenység a bankvilágban. A hallgatók jól megismerik alapvető üzleti területeinket, valamint az Erste Groupban betöltendő hosszú és sikeres karrierhez szükséges ismeretekről és elkötelezettségről is képet kapnak

A program emellett hozzájárul az Erste Groupon belül a sokszínű és szerteágazó üzleti hálózat kialakításához és táplálásához. A nemzetközi megbízások és a tanfolyami képzés lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy ne csak a bankszektorral, hanem a kelet-közép-európai régió sokszínűségével és kultúrájával és megismerkedjenek.

Alapkövetelmények:

 A jelentkező…

  • komoly érdeklődést tanúsít a pénzügyi témák és a piacok iránt, kiegészítve alapos ismeretekkel (pl. banki tevékenység, treasury, kockázatkezelés, regionális gazdasági fejlemények, stb. terén)
  • egyetemi végzettséggel rendelkezik (Bsc, vagy Msc fokozat), akár pénzpiaci, banki, üzletviteli, üzleti informatikai vagy matematikai szakiránnyal
  • erős személyes és szociális képességekkel rendelkezik, többek között kiválóan kommunikál az egyes kultúrák között is
  • képes a rugalmasságra, az önálló munkavégzésre és arra, hogy csapatmunkában is eredményt érjen el
  • tökéletes csapatjátékosként viselkedik és felkészült arra, hogy az átlagnál többet kell dolgoznia, ráadásul nyomás alatt
  • folyékonyan beszél és ír angolul. A német vagy az Erste Group kelet-közép-európai piacain használt másik nyelv ismerete előnyt jelent
  • szívesen utazik más országokba, és szívesen vállal megbízatást külföldön is.

A munkaadó...

  • egyéves, rendkívül intenzív frissdiplomás-programot kínál (külső és belső képzés gyakorlati tapasztalatszerzéssel együtt)
  • karriertervet nyújt Kelet-Közép-Európa egyik vezető pénzintézeténél
  • lehetőséget teremt arra, hogy láthatóvá válj a vállalaton belül, valamint nemzetközi csapat tagjaként dolgozz és kapcsolódj ki
  • versenyképes fizetést biztosít az adott piacon (pályakezdő szakértői szint)

 

Group Graduate program tájékoztató (pdf)

 

Alább az Erste Group Bank AG friss diplomásainak tapasztalatairól olvashatsz, akik beszámolnak arról, milyen feladatokkal találkoztak a Group Graduate Programme során, milyen motivációk vezették őket és miért javasolják, hogy Te is csatlakozz az Erste csapatához:

Peter PozdechPeter Pozdech, Szlovákia

A nevem Peter Pozdech, 24 éves vagyok. Miután elvégeztem a Pozsonyi Egyetem Közgazdasági és Üzleti Szakát, csatlakoztam a Group Graduate programhoz, mégpedig a bécsi Group Markets, azaz a csoportszintű piacok üzletághoz.

A Group Graduate Programme egyedi lehetőséget kínál számunkra, hogy az Erste Group különféle üzletágaiba és vállalataiba nyerjünk bepillantást, s megérthessük a banki üzletvitel minden aspektusát. Arról már nem is beszélve, hogy valódi banki szakemberek végzik képzésünket, ők a mentoraink a program folyamán. A kihívást jelentő esettanulmányok pedig egymás után sorakoznak.

A program semmiképpen sem való azoknak, akik nem szeretik a kihívást jelentő munkát, nem szeretnek folytonosan változó környezetben dolgozni, és nem törődnek saját képességeik fejlesztésével. Ha a monoton munkát szereted, inkább ne is jelentkezz a programba. De köztünk a helyed, ha pont az ellenkezője mozgat!



Alina Manuela GrigoreAlina Manuela Grigore, Románia

A nevem Alina Manuela Grigore, 24 éves vagyok, Romániában, a Banca Comercială Română készpénzkezelési osztályán dolgozom. Bukarestben diplomáztam a Kibernetika, Statisztika és Közgazdasági Informatika Szakon, jelenleg Master-képzésen veszek részt IT-projektmenedzsment területen.

A Group Graduate Programme azt az egyedi lehetőséget teremtette meg számomra, hogy óriási tapasztalatot szerezhettem a banki tevékenységek terén és fejleszthettem közgazdasági ismereteimet is. Emellett persze a személyes kapcsolataimban is javulás történt, ezt pedig alapvető tényezőnek tartom, ha valaki bármely vállalati szervezetben komolyabb karriert szeretne elérni. Szakmai konzulenseink kivételes munkát végeznek, így a tanáraink, az előadók és a közreműködő szakértők segítségével komoly mértékben bővíthetjük tudásunkat és folyamatosan fejlődhetünk megannyi szinten.

Ha szeretnéd fejleszteni magad és tapasztalatot szerezni a banki és pénzügyi területen, a Group Graduate Programme neked való.


Michael HonzirekMichal Honzírek, Csehország

A nevem Michal Honzírek, 26 éves vagyok, a Česká spořitelna helyi nagyvállalatokkal foglalkozó osztályán dolgozom ügyfélmenedzserként. A prágai Műszaki Egyetemen szereztem mesterfokozatú diplomát, emellett az ESMA Barcelona mesterképzésén igyekszem megszerezni MBA-diplomámat.

Azért döntöttem úgy, hogy jelentkezem az Erste Group Graduate programra, mert a képzés minősége és a program által biztosított lehetőségek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az ember felépítse karrierjét a kelet-közép-európai bankszektor egyik vezető szereplőjénél. Kiváltképp nagyra értékelem, hogy a képzés nagymértékben koncentrál a személyes fejlődésre és hogy átfogó módon készíti fel a hallgatókat a jövőben jelentkező kihívásokra. A kedvencem a programban az, hogy lehetőséget nyújt széles kapcsolati háló kialakítására és arra, hogy sok nagyszerű emberrel találkozhatok.

Összegezve, a Group Graduate Programme véleményem szerint értékes és hasznos belépő a bankvilágba, kiváló ugródeszka az Erste Groupon belül továbblépésre még a folyamatosan változó piaci környezet ellenére is.